Munkavégzés otthonról - álom vagy valóság?

Internetes távmunka

Hirdetések jutalékokért: melyiket mikor használjuk?

2012. december 17.

Már másfél éve futnak hirdetések a blogjaimon és egyéb oldalaimon, ezek között a Google Adsense mellett vannak olyanok is, ahol nem kattintásonként vagy a megjelenések számáért fizetnek, hanem jutalékot kapok a hirdető termékének/szolgáltatásának értékesítéséért.

Én két jutalékalapú rendszert használok, a magyar oldalakon a Kupon Világ Affiliate programot és az angol oldalakon az Amazon Associates-t. Az egyiknél a kedvezményes kuponok eladása után kapok 10%-nyi jutalékot, ami elég jónak számít és az általam beszervezett emberek eladásainak 1%-át is megkapom. Van olyan ismerősöm, akit én szerveztem be és már 100 ezer forint körül jár az idén kifizetett jutalékai összege. A másiknál az Amazon boltjából megrendelt termékekre kapunk változó mértékű jutalékot, ez a kezdetben 4%, utána feljebb mehet egészen 8,5%-ig, de bizonyos termékkategóriákra fix összegeket is meghatározhatnak.

Jelenleg a második karácsonyi időszakban vagyok aktív közvetítő, így összegezve elmondhatom, hogy az Amazon eladásokra év közben nem igazán éri meg építeni, viszont az amerikai hálaadástól karácsonyig nagyon pörög a piac. Ezzel ellentétben a személyes tapasztalatom az, hogy hiába vezet be a Kupon Világ karácsonyi ajánlatokat, november közepétől a nullához közelítenek az eladások, majd januárban felpörögnek a wellness hotelek ajánlatai. Vagyis a lényeg az, hogy érdemes váltogatni ezeket a rendszereket, hogy a bevételünket maximalizáljuk. Persze pénzünk csak úgy lesz, ha értelmes tartalom van az oldalunkon és sokan olvassák.

A bejegyzés trackback címe:

https://onlinetavmunka.blog.hu/api/trackback/id/tr44969110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása