A Munkahelyi (T)error blog a héten két posztban is foglalkozott az egyik visszatérő témámmal, az apróhirdetésben internetes munkát ígérő csalókkal. Az egyik hirdetés szövege nagyon hasonlít arra az átverésre, amiről még tavaly írtam.
A Munkahelyi (T)error blog a héten két posztban is foglalkozott az egyik visszatérő témámmal, az apróhirdetésben internetes munkát ígérő csalókkal. Az egyik hirdetés szövege nagyon hasonlít arra az átverésre, amiről még tavaly írtam.
Korábban írtam már a Helium fizetési rendszeréről és hogy potenciálisan mennyit lehet keresni vele. Most gondoltam megosztom veletek, hogy egy cikkre átlagosan mennyit fizettek ki nekem és egy ismerősömnek. Csak azokat a cikkeket számoltam, amit nem külsős megbízásokra írtunk, mivel azok egyedi díjasak, 20-150 dollár közötti összegért.
Szóval eddig ennyit kerestünk átlagosan cikkenként:
A, egy év alatt 30-nál több cikket írva: 2,3 dollár cikkenként
B, másfél év alatt 20-nál kevesebb cikket írva: 4,9 dollár cikkenként
Mint látható, az összegek között jelentős különbség van. Ennek oka az, hogy különböző témákról írunk, ezek népszerűsége és fizetési rátája különböző. A másik fontos eltérés a SEO használata, hiszen egyikünk sokkal komolyabban foglalkozik a Helium cikkek optimalizálásával, míg a másik inkább a jobban fizető külsős munkákra fordítja az idejét.
Az utóbbi hónapokban minden fórumot, blogot és apróhirdetést elöntöttek a KMD regisztrációs linkjei, ezért úgy gondoltam, utánajárok, hogy mit takar ez a rendszer.
A legelső dolog, ami szembeötlik, hogy nincs normális honlapjuk, csak egy regisztrációs oldal, de ott legalább kiderül, mit takar a név: Keresd Magad Degeszre. No comment...
Érdemes megnézni a felhasználási feltételek apró betűs részét, hiszen már ott kiderül, amit folyamatosan tagadni próbálnak, nevezetesen az, hogy a regisztrációval MLM ajánlatok küldéséhez járulunk hozzá. Gondoltam, itt nem hagyom abba, így a kamu e-mail cím és név megadása után vártam, hogy kapjam az MLM-es tanfolyamokról a leveleket.
Nem vártam hiába, naponta jött egy e-mail, eleinte azt tudakolva, hogy mennyit szeretnék keresni, utána egyre többet emlegetve, hogy az emberek többsége legalább félmilliót szeretne keresni maximum heti 20 óra munkával és erre nekik tuti megoldásuk van, ami nem MLM (no persze).
2012. április 21. szombat is munkanap, mivel a kormány döntése értelmében aznap kell ledolgozni az április 30-i szünnapot. A Microsoft és a Telenor kezdeményezésére ez a nap lesz idén a Dolgozz Otthonról Nap. Részletek az esemény honlapján.
A SEO egyik legfontosabb kifejezése a PageRank. Ez egy olyan algoritmus, ami számokat rendel az internetes oldalakhoz azok a fontossága alapján. A névadó Larry Page és Sergey Brin fejlesztette ki 1998-ban és máig ez jelenti a Google kereső alapját. Az USA-ban szabadalmaztatták az eljárást és a PageRank szó is a Google védjegye.
Röviden arról szól az eljárás, hogy összeszámolja, mennyien hivatkoznak az adott oldalra és azt tekinti megbízhatóbbnak, amelyikre több link mutat megbízható helyekről és ezeket az oldalakat előrébb veszi a találati listákon. Persze a valóságban kicsit bonyolultabb, de az a lényeg, hogy például akinek az oldalára a New York Times és az Index is linkel, az előrébb lesz, mint akinek az oldalára csak egy ismerőse linkel.
A PageRank relatív nagyságát mutatja a Google Toolbar. Ez egy 0-tól 10-ig terjedő számot mutat, ami sokak szerint az eredeti PageRank érték logaritmikusan átskálázott és kerekített értéke, de ezt a Google sosem erősítette meg.
Tehát minél több különböző és minél megbízhatóbb helyről mutat link az oldalunkra, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy előkelőbb helyen szerepeljünk a Google találati listáján. Azt érdemes tudni, hogy a legtöbb fórumban a kommentek linkjei nem számítanak a PageRank algoritmus számításai során. Ennek oka az, hogy a Google bevezette a rel="nofollow" HTML attribútumot és az ezzel megjelölt linkeket kihagyja a számításból.
Manapság egyre több helyen írnak a forexről vagyis a devizakereskedésről, mint egy biztos bevételi forrásról, amit otthonról, akár ágyban fekve is végezhetünk. A helyzet az, hogy ez a tőzsdézés egy válfaja, valójában a pénzpiacok közül a legnagyobb.
A forex (foreign exchange) szolgáltatónál tudunk számlát nyitni, aki bizonyos jutalékért cserébe elvégzi nekünk a megbízásunk szerinti devizapiaci műveletet. Érthető, hogy sokan szeretnék a devizahiteleken elbukott pénzüket így visszaszerezni és úgy gondolják, hogy ezzel ingyen pénzhez juthatnak.
Lehetőség van a tőkeáttételre, amivel akár a saját tőkénk százszorosával arányos nyereséget vagy veszteséget könyvelhetünk el.
2012 februárjában az Elance elérte az 500 millió dollárt a kiközvetített munkák értékét tekintve. Ez nem rossz teljesítmény, hiszen 2008-ban még csak 100 milliónál jártak.
A kifizetett munkák száma 1,2 millió, ami azt jelenti, hogy egy munkára átlagosan nagyjából 400 dollárt fizettek a megbízók. Érdekesség, hogy átlagosan 8 ajánlat érkezik egy lehetőségre.
Szétnéztem, hogy milyen ajánlatok vannak a legismertebb magyar álláskereső portálokon. Az eredmény nem túl fényes, de halvány fejlődés figyelhető meg a 3-4 évvel ezelőtti helyzethez képest.
Portál | Távmunka | Összes állás |
CV Online | 4 | 4389 |
Jobline | 28* | 1772 |
Profession | 12 | 3882 |
Workania | 40** | 2906 |
* részmunkaidő és projektmunka is
**szabadúszó és vállalkozó is
Az Amazon a világ egyik legnagyobb internetes áruháza, a neve fogalom az internetezők körében. Az Amazon Associates program lényege, hogy a weboldalunkon hirdetjük a termékeiket és cserébe jutalékot kapunk.
A jutalék a termék típusától és az adott hónapban eladott mennyiségtől függően 4-15% között változik. Például az elektronikai termékekre 4%, a játékletöltésekre 10% jár, a nem kiemelt termékekre alapból 4%, legalább 7 darabtól kezdve pedig már 6%.
Van két olyan cikkíró oldal, ahol az Amazon ID-t megadva automatikusan a kiválasztott kategóriájú termékek hirdetése jelenik meg: ez az Infobarrel és a Seekyt. Ezeket használva még saját weblap sem kell a programban való részvételhez.
Ma kaptam a hírt, hogy a Seekyt segítségével már nem tehetünk szert Google Adsense bevételre, hanem helyette Chitika hirdetéseket jelenítenek meg és tárgyalásokat folytatnak az Infolinks használatáról.
UPDATE: Mégis marad az Adsense megjelenítés a 2012. március 7-i hírek alapján, de mellette lesz Chitika is.