Munkavégzés otthonról - álom vagy valóság?

Internetes távmunka


Hirdetések jutalékokért: melyiket mikor használjuk?

2012. december 17.

Már másfél éve futnak hirdetések a blogjaimon és egyéb oldalaimon, ezek között a Google Adsense mellett vannak olyanok is, ahol nem kattintásonként vagy a megjelenések számáért fizetnek, hanem jutalékot kapok a hirdető termékének/szolgáltatásának értékesítéséért.

Én két jutalékalapú rendszert használok, a magyar oldalakon a Kupon Világ Affiliate programot és az angol oldalakon az Amazon Associates-t. Az egyiknél a kedvezményes kuponok eladása után kapok 10%-nyi jutalékot, ami elég jónak számít és az általam beszervezett emberek eladásainak 1%-át is megkapom. Van olyan ismerősöm, akit én szerveztem be és már 100 ezer forint körül jár az idén kifizetett jutalékai összege. A másiknál az Amazon boltjából megrendelt termékekre kapunk változó mértékű jutalékot, ez a kezdetben 4%, utána feljebb mehet egészen 8,5%-ig, de bizonyos termékkategóriákra fix összegeket is meghatározhatnak.

Tovább

Mire jó a referral?

2012. november 10.

A referral rendszerekben lehetőséget kapunk arra, hogy másokat is meghívjunk és utánuk jutalékot kapjunk. Tipikus példa a legtöbb Google Adsense bevételmegosztó oldal, amelyeknél 5-10%-os jutalékot kapunk, de  mások is működtetnek ilyen ösztönzőt. Miért jó ez az adott oldal üzemeltetőinek? Mert nem kell reklámra költeniük, a felhasználók maguk is érdekeltek az oldal növekedésében. Általában csak 4-5 évig szoktak ezek a programok működni. Az alábbiak összegyűjtöttem, hol és mennyit lehet keresni ezekkel a programokkal.

Adsense bevételmegosztó honlapok:

  1. Seekyt: 25%-os Adsense és Amazon Affiliates jutalék az új felhasználók ajánlóinak.
  2. WebAnswers: 10% Adsense részesedést kap az új felhasználó ajánlója. Részletes leírás itt.
  3. HubPages: 10% Adsense jutalék. Részletes ismertető itt.
  4. Squidoo: Amikor a felhasználó eléri a 15 dollárt, akkor 5 dolláros jutalékot kap az ajánlója.
  5. Best Reviewer: egy hirdetési Adsense blokkot kaphatunk az ajánlott felhasználó lapjain.
  6. InfoBarrel: 2% Adsense részesedés

A két legnagyobb távmunka-közvetítő sem marad ki a referral programok közül. Az Elance 10 dollárt fizet, ha munkáltatót ajánlunk és ő kifizet valakinek minimum 10 dollárt. Munkavállaló ajánlásánál az általunk egyszerre megpályázható munkák száma nő. Az oDesk 50 dollárt fizet minden hitelkártyával megerősített munkáltatói regisztráció után és fél dollárt minden munkavállalóért.

Tovább

Friss Adsense statisztikák

2012. október 15.

A korábbi posztom óta elég sok idő telt, el így ideje frissíteni az Adsense statisztikákat. Az alábbi adatokban 365 napos periódust elemeztem és csak azok az oldalak szerepelnek, amelyekkel legalább 1000 forintot kerestem eddig.

A legjobb kattintási arányok

  1. Webanswers 1,4%
  2. Seekyt 1,3%
  3. InfoBarrel 0,9%
  4. Best Reviewer 0,6%
  5. blogok 0,4%

A legnagyobb bevétel kattintásonként

Tovább

Mennyit kerestem a netes munkákkal? 3.

2012. augusztus 06.

A második félévi összefoglalóm nagyon népszerű olvasmány lett, ezért a 3. félévről is írok egyet. A harmadik félévben hetente nagyjából 5-6 órát dolgoztam online megbízásokon és cikkeken.

A nagyobb egyszeri összeget fizető munkákat a Helium, az Elance az Odesk közvetítésével szereztem.

A passzív bevételem főleg az alábbi helyekről jött össze mostanában:

A fentieken kívül persze ott van még az Infobarrel és a Seekyt is.

Jelenleg nagyjából 2300 forint körül van a neten végzett munkáim átlagos órabére és ez még mindig folyamatosan növekszik.

Átlagosan mennyit fizet egy cikk a Heliumon?

2012. május 02.

Korábban írtam már a Helium fizetési rendszeréről és hogy potenciálisan mennyit lehet keresni vele. Most gondoltam megosztom veletek, hogy egy cikkre átlagosan mennyit fizettek ki nekem és egy ismerősömnek. Csak azokat a cikkeket számoltam, amit nem külsős megbízásokra írtunk, mivel azok egyedi díjasak, 20-150 dollár közötti összegért.

Szóval eddig ennyit kerestünk átlagosan cikkenként:
A, egy év alatt 30-nál több cikket írva: 2,3 dollár cikkenként
B, másfél év alatt 20-nál kevesebb cikket írva: 4,9 dollár cikkenként

Mint látható, az összegek között jelentős különbség van. Ennek oka az, hogy különböző témákról írunk, ezek népszerűsége és fizetési rátája különböző. A másik fontos eltérés a SEO használata, hiszen egyikünk sokkal komolyabban foglalkozik a Helium cikkek optimalizálásával, míg a másik inkább a jobban fizető külsős munkákra fordítja az idejét.

Pénzkeresés az Amazon Associates segítségével

2012. március 12.

Az Amazon a világ egyik legnagyobb internetes áruháza, a neve fogalom az internetezők körében. Az Amazon Associates program lényege, hogy a weboldalunkon hirdetjük a termékeiket és cserébe jutalékot kapunk.

A jutalék a termék típusától és az adott hónapban eladott mennyiségtől függően 4-15% között változik. Például az elektronikai termékekre 4%, a játékletöltésekre 10% jár, a nem kiemelt termékekre alapból 4%, legalább 7 darabtól kezdve pedig már 6%.

Van két olyan cikkíró oldal, ahol az Amazon ID-t megadva automatikusan a kiválasztott kategóriájú termékek hirdetése jelenik meg: ez az Infobarrel és a Seekyt. Ezeket használva még saját weblap sem kell a programban való részvételhez.

Internetes pénzkeresés mások meghívásával

2012. február 06.

Sokan gondolják, hogy elég sok pénzt lehet keresni azzal, hogy másoknak ajánljuk az internetes pénzkeresési lehetőségeket. Valóban, sok oldal fizet jutalékokat, ha valaki a mi ajánlásunkra regisztrál (referral), viszont az kérdéses, hogy ebből meg lehet-e élni.

Számoljunk utána, hogy mennyit lehet így keresni. A legtöbb oldal 5% vagy 10% jutalékot kínál, tehát 10-20 teljes időben dolgozó ember után kapunk annyi jutalékot, amennyit egy ember keres. Jól hangzik, ugye? Azonban nem ilyen egyszerű a helyzet.

Tovább

A nagy Adsense statisztika

2012. január 23.

Mivel az utóbbi egy évben már több oldalon is 5000 feletti Adsense megjelenítésem volt, úgy gondoltam megosztom a személyes statisztikáimat, hogy hol mennyit lehet keresni. Az alábbi adatokban végül a legjobbak szerepelnek azok közül, amelyikkel legalább 1000 forintot kerestem eddig.

A legjobb kattintási arányok

  1. Seekyt 1,9%
  2. Webanswers 1,6%
  3. InfoBarrel 1,1%
  4. Best Reviewer 0,6%
  5. blogok 0,4%

A legnagyobb bevétel kattintásonként

Tovább

Mennyit kerestem a netes munkákkal? 2.

2012. január 07.

Az első félévet már összefoglaltam, akkor körülbelül 2000 forint volt az órabérem. A második félévben hetente nagyjából 4-5 órát dolgoztam online megbízásokon és cikkeken.

A passzív bevételem nagy része az alábbi helyekről jött össze a második félévben:

A fentieken kívül sok alkalmi munkám volt (Elance, Odesk) és persze ott van még Kupon Világ és a Helium is.

Mindent egybevetve, dollárról és euróról átszámolva havonta átlagosan nagyjából 40-50 ezer forint érkezett a számlámra. Ez több volt, mint a magyarországi minimálbér fele és összehasonlíthatatlanul kevesebbet dolgozok érte. Jelenleg hozzávetőlegesen 2200 forint körül lehet az órabérem és folyamatosan növekszik.

Mennyit fizet a Webanswers?

2011. november 21.

Korábbi bejegyzésemben már bemutattam a Webanswers működését. Ezen az internetes oldalon bárki tehet fel kérdéseket és a válaszolók 60%-os részesedést kapnak a hirdetési bevételekből. A kérdés csak az, hogy ezzel mennyi pénzt lehet keresni.

A bevételt az alábbi tényezők befolyásolják a tapasztalatom szerint:

  • téma népszerűsége
  • a válaszok száma és hogy a mi válaszunk lett-e a legjobb
  • a válaszok minősége, vagyis a hosszúság és nyelvtani helyesség

A fentiek alapján van olyan kérdés és válasz, amit naponta száz ember olvas és van olyan, amit hetente egy. Természetesen arra kell törekednünk, hogy minél nagyobb legyen a válaszaink olvasottsága, hiszen akkor kattintanak többen az oldalakon elhelyezett Adsense hirdetésekre.

Pénzt lehet keresni az oldalra mutató linkekkel is, az ezeken keresztül érkezők a hirdetési bevételek 20%-át kapják. Akiket mi ajánlunk és regisztrálnak, azok után is kapunk 10%-nyi részesedést.

Tovább
süti beállítások módosítása